Itt most egy rövid szakmai önéletrajznak kellene következnie, de mivel személyes honlapomon részletesen olvashat rólam, ettől most eltekintek. Ezután a - manapság annyira divatos - "küldetésem" rész következne, de - ettől is eltekintek. A szintén közkedvelt "hitvallásom" helyett szívesebben használom az "ahogyan én gondolom" kifejezést és néhány mondatban szívesen leírom, milyennek képzelem a gyerekeknek készült műsorokat és mit akarok megvalósítani a színpadon.
Ahogyan én gondolom
Lehet, hogy "régimódi" vagyok (megtehetem, hiszen nem ma kezdtem), de szerintem a gyerekműsor a gyerekeknek, a gyerekekért, a gyerekeket középpontba állítva, a gyerekek szórakoztatására, nevelésére készül és a gyerekekkel adódik elő. Mit értek ezalatt? Hogy az előadó (vagy talán inkább játékmester) célja az önmegvalósítás helyett a közönség kikapcsolódásának tematikus vezetése. De szépen hangzik. A műsoroknak, összeállításoknak tehát ahelyett, hogy a művész nagyszerűségét bizonyítanák, a gyerekeket kell a középpontba helyeznie. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy ne legyen vonulat, történet, dramaturgia, stb, hanem hogy a nézők aktív résztvevőivé váljanak az előadásnak. Ha tehát kijelölöm az utat és azon úgy tudom a közönséget vezetni, hogy úgy érzik, a maguk útját járják, akkor a program végén elégedettek és gazdagabbak lesznek. Még az sem baj, hogy nem tudják a nevem, a fontos, hogy azt mondják vagy gondolják, hogy "jó műsor volt".
Miután ezt így kitaláltam és nekiláttam az összeállítások készítésének, a következő főbb irányelveket igyekeztem szem előtt tartani.
Egyrészt élőben zenélek, hiszen ennek varázsa van. Nincsenek hangos dobok, nagyzenekar, mert azt egyedül nem tudom nyújtani. Igaz, hogy így nem leszek stadiont betöltően harsány, de azért kihangosíthatnak és a még mindig hiányzó hangerőt játékokkal pótolom majd.
Másrészt minden összeállításban a lehető legtöbb közös játékot igyekszem megvalósítani, a lehető legtöbb gyerek bevonásával. Nem arra gondolok, hogy felhívok ötven gyereket a szinpadra, megkérdezem, hogy tudtok-e táncolni, és amikor azt kiabálják természetesen, hogy "tudunk", akkor azt mondom, hogy akkor táncoljatok, majd elindítom a Playback -et. Én valódi együttjátszásra gondolok, ami vicces vagy (és) amiből tanulni lehet vagy éppen csak (és) jól érezni magunkat.
Harmadrészt, ne legyenek a helyszínt illetően komoly technikai igények, órákig tartó beépítés, tehát könnyen mozgatható legyek. Egyszer valaki azt mondta, hogy azért szeret, mert megmondja, hogy itt játsszak, ott van a tíz vagy kétszáz gyerek és azután már nem sokat kell velem foglalkozni. Egyszóval velem egyszerű az élete a szervezőknek.
Elképzeléseimnek megfelelően az elhangzó dalok sem egy koncertprogram részei, hanem a játék eszközei, - jórészt versek, saját megzenésítésben. Attól, hogy ezeket a gyerekek nem ismerik, egy rövidke tanulás és magyarázat után még lehet közösen énekelni.
Ahogy egyik műsor készült a másik után rájöttem, nem az a fontos, hogy állandóan zenéljek. Sokkal inkább, hogy együttjátsszak a közönséggel, így -bár ez nem minden műsorra igaz - bővült az eszköztár, kiegészült egy kis mozgással, egy kis "szinészkedéssel" egy kis díszlettel, stb.
Mint említettem, nem biztos, hogy a divatot követem, de nem is ez a célom. Hiszek abban, hogy ha döntése alapján az év bármelyik részében művelődési házba, könyvtárba, iskolába, óvodába, szülinapra, családi napra, gyereknapra, Húsvétra vagy decemberben Mikulás, illetve Karácsonyi rendezvényre bármelyik összeállításom meghívja, nem éri majd csalódás.